Wünsch Attila megjelent művei

Wünsch Attila megjelent művei

Összes (1)

Nem kategorizáltak (1)

Csak ember

Csak ember

2 999 HUF

,,Sokszor fel akartam adni, András, el sem tudom mondani, mennyiszer. Egy kicsit szégyellem magam. Tudod, könnyű élvezni az életet, amikor mindened megvan és megy a szekér. Az az igazi életigenlés, amikor még akkor is jól érzed magad, ha nem mennek a dolgok. Emberek vagyunk. Félünk felvenni a régi élet fonalát, és megpróbáljuk elpusztítani, ami igazán fontos. Szavakkal késelünk és pénzből temetünk. Néha közel érezzük magunkat az éghez, de akik uralkodnak rajtunk, újra és újra eltipornak. Csodák ritkán történnek. #MentsetekMegOt A történet a Rózsafalvy-család életét meséli el, amelynek tagjai magasra törnek, de szembesülnek emberi halandóságukkal. András a siker kapujában áll, akinek a párját halálos betegséggel diagnosztizálják. A gyógyír azonban nem elérhető a piacon. Ki kell derítenie, ki üzérkedik a gyógyszerekkel, hogy megmentse Boglárkát, akivel közösen talán megérinthetik az eget. Karolina meg akarja festeni a Két barát meséjét, amivel el akarja érni az örökkévalóságot, de a vágyai túlcsordulnak, miközben képtelen egyben tartani a valóságát. Roland csendben segítségért fohászkodik Amandához, aki a kulcsot tartja a kezében, hogy kiszabadítsa a fiút önmaga által kreált ketrecéből. Ervin képtelen felvenni a régi élet fonalát, amely elvette tőle a szüleit, a feleségét és az álmát, hogy szobrászművészként váljon halhatatlanná a nevét. A családot összeköti Boglárka esete, aki lassan kezdi elveszteni a reményt, hogy valaha láthatja még a világot a kórház épületén kívül.

Hozzáadva a kosárhoz

BACKSOON UNSUBSCRIBED

Cookie-kat használunk.

Cookie-kat és más nyomkövető technológiákat használunk a webhelyünk optimalizálására és a felhasználói élmény javítására. További információkat tudhat meg, ha elolvassa a Cookie-kkal kapcsolatos közleményünket.

Vagy itt kezelheti a cookie-kat.